• Startseite

A zsinagóga

 

 

 

Balra a zsinagóga külső látképe (forrás: Burgenlandi Tartományi Levéltár), jobbra a belső látképe (forrás: Archívum Rechnitz)

Feltétezhetően már 1649-ben létezett itt zsinagóga vagy imaház. A Batthyányak által emelt zsinagóga a katolikus templommal szemben szabadon állt egy dombon, melyet 1707-ben a zsidó hitközség megvársárolt. 1718-ban itt egy impozáns barokk 400 férőhelyes épület épült. 1834-ben a zsinagógát még egyszer bővítették, 1864-ben renoválták. Az értékes vallási szertartási tárgyak: egy ezüst kehely, egy ezüst tórakorona, egy 1649-ből származó tórafüggöny, a 17-18. századi tórapajzs a hitközség különös jelentőségéről tanúskodnak.

Az épületet a náci időkben nem rombolták le, hanem különböző szabadidős tevékenységekre használták. 1945 után tűzoltóállomást (1997-ig), az emeleten magánlakásokat alakítottak ki. 1990-ben Rohonc önkormányzata emléktáblát helyezett el az épületen a zsidó hitközség emlékére. Lelkes polgárok kezdeményezésére az ünnepélyes avatóra 1991. novemberében került sor. 2009-től az oberschützen-i gimnázium tanulói által készített három üvegtábla jelképe mutatja be a zsidó hitgyülekezet hanyatlását. 

Wir benutzen Cookies

Wir nutzen Cookies auf unserer Website. Einige von ihnen sind essenziell für den Betrieb der Seite, während andere uns helfen, diese Website und die Nutzererfahrung zu verbessern (Tracking Cookies). Sie können selbst entscheiden, ob Sie die Cookies zulassen möchten. Bitte beachten Sie, dass bei einer Ablehnung womöglich nicht mehr alle Funktionalitäten der Seite zur Verfügung stehen.